vasárnap, december 17, 2017

Az öröm vasárnapja



A mai vasárnap alaphangulata és vezér motívuma az öröm. Az első olvasmányban többször is hallottuk ezt ilyen formában, hogy örömhír, örvendezve örvendek. Ennek az örömnek az oka a Messiás működéséről szóló meghirdetés akiről Izaiás próféta így ír: „Az Úr Lelke nyugszik rajtam. Azért kent föl az Úr és küldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket.” Az evangéliumi részbe Keresztelő János szintén az örömhír hirdetője. Az evangélium beszámolója szerint „a zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Keresztelő János tudatában  volt annak, hogy nem ő az örömhír forrása, nem ő ajándékozza saját erejéből azt a tartalmas örömet, amelyet a hozzá tóduló tömeg keres. Ő a „ pusztában kiáltó hangja..” Ő a Megváltó útjának előkészítője, aki már a nép között volt, de nem volt szemük arra, hogy felismerjék a megérkezését. „Köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Keresztelő János részéről ez egy olyan ténymegállapítás volt, ami ma is érvényes. Kérdés, hogy a Megváltó jelenlétét és működését mennyire ismerjük fel a mi világunkban, egyáltalán mennyire ismerjük és mennyire tartjuk úgy, hogy ez ránk is hatással van?
          Hogyha körülnézünk tágabb és szűkebb környezetünkben azt látjuk, hogy ugyan zajlik egy fajta készülődés Karácsony ünnepére, azonban ennek a tartalmát és üzenetét vizsgálva, valahogy az evangéliumban a Keresztelő Jánosnak szegezett kérdés tódul az ajkunkra: „Ki vagy te?” Ma a kérdést átalakítva arra kérdezünk rá és azon gondolkodunk, hogy vajon ugyanazon tartalmú karácsonyra készülünk a templom falain belül, a családunkban, a településünkön, a munkahelyen, az utcán, vagy éppen a reklámok világában? Ugyanis néha az a benyomásom, hogy valahol repedés-, vagy egyenesen szakadék jelenik meg és időnként, vagy helyenként egyre távolodik az ahogyan felfogjuk, magyarázzuk és megéljük a karácsonyra való készülést, magát az ünnepet. Keresztelő János olyan volt mint egy útjelző tábla, mint egy nyíl, amely a helyes irányba mutat. Nem saját magát hirdette, nem saját elképzelésiről beszélt, hogy milyennek képzeli a Megváltót, hanem közvetített, utat készített és rámutatott a Messiásra, aki már elkezdte működését a nép körében.
Advent harmadik vasárnapján az Egyházunk  arra hív, hogy vizsgáljuk meg mi miben leljük igazi örömünket. Meg kell néznünk, hogy helyes irányba haladunk-e, hogy milyen a mi előkészületünk a Karácsonyra. Keresztény emberként a feladatunk valahol hasonló ahhoz, amit Keresztelő János tett. Így hozzá hasonlóan nekünk is az Úr Jézusra kell mutatnunk, hozzá kell vezetnünk másokat. Nekünk Jézust kell keresnünk, Jézus útját kell előkészítenünk. Gondolkodjunk el és keressük meg, hogy van-e tennivalónk ezen a területen, és hogyha felismertük, rátaláltunk erre a küldetésre, ne habozzunk megtenni azt ami feladatként hárul ránk , akár az egyéni életünkben, akár közösségi dolgainkban.

szombat, december 16, 2017

Illés már eljött




Életünk kísérője, hogy kérdések fogalmazódnak meg bennünk, amelyekre válaszokat szeretnénk. Nagy segítség, hogyha ilyenkor megbízható és hiteles helyről tudunk tájékozódni.
          Szinte irigykedve tekintünk Jézus  szűkebb tanítványi körére, mert ők közvetlenül fordulhattak Jézushoz. A színeváltozás tapasztalata után a tanítványokat sokféle kérdés foglalkoztatta.  Egyik épp a mai evangéliumi részben hangzott el „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” A kérdés háttere, hogy az ószövetségi írástudók tanítása szerint a Messiás eljövetelét meg kellett előznie Illés próféta visszatérése. Szerintük a próféta látványos visszatérése majd mindent helyreállít.
Meglepő lehetett számukra Jézus válasza: azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.”
A tanítványok egyértelmű választ kaptak arra, hogy Keresztelő Jánosban a Messiás előhírnökét kell látniuk, aki Illés próféta lelkületével munkálkodott. Ugyanaz a prófétai tűz lángolt benne. Ő kapta a kegyelmet, hogy rámutathatott Jézusra, mint messiásra, akiben minden Ószövetségi várakozás beteljesedett.
Mennyire szomorú tény, hogy sokan nem ismerték fel sem az előhírnököt, sem az általa meghirdetett Messiást. Hiányzott belőlük a lényeg látás, a hitnek a megvilágosító adománya, amelytől elzárkóztak. Így nem is mehetett végbe bennük semmiféle változás. Annyi mindent láttak és hallottak, de azok maradtak, akik voltak.
Ez számunkra is figyelmeztető. Az advent előhírnökként hirdeti az Úr Jézus jövetelét és benső változásra ösztönöz  bennünket.  Lehet, hogy több mindennel próbálkoztunk korábbi adventek idején, vagy már az idén is. Azonban azt sose mondhatjuk, hogy nekünk már nincs tenni valónk, mert ha így tennénk máris megálltunk, vagy visszafelé haladunk.
          Mit tehetünk?
Keressük- és ismerjük fel az adventi jeleket, amelyek változásra hívnak.
Használjuk fel a rendelkezésünkre álló eszközöket, amelyek segítségével konkrét változás érhető el az életünkben, hogy ott helye legyen Istennek, és mindannak, amivel meg akar ajándékozni bennünket az adventi időben, vagy épp Karácsony örömében.


szombat, december 09, 2017

Ferences félóra 195

Példaadó élet

Ingyenesség



Egy fontos közlés megfogalmazásával kezdődik a mai evangéliumi részlet „Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut.” Tanító körútján azt tapasztalta, hogy Isten országában „az  aratnivaló sok, de a munkás kevés.” Jézus részéről ez nem tehetetlen siránkozás volt. Ugyanis Ő az elvárhatónál is  többet tett: tanított, gyógyított, vigasztalt, erőt öntött a megfáradtakba. „ Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek.”
Jézus elérkezettnek látta az időt, hogy tovább tágítsa a tanítványok látókörét – és egyben nyilvánvalóan a mienket is.
Két fontos mozzanatot határozott meg:        
- Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” 
Az első lépés az imádság, az Istenhez fordulás, mert Isten az aratás ura. Elsősorban és alapvetően Istenre tartozik az ő országában dolgozó munkásoknak a száma, és egyben a munka eredményessége is.
-        Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa.„
A tanítványoknak azt a tevékenységet kellett folytatniuk, amelyet Jézus elkezdett: „Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket!”
Jó tudnunk, hogy Isten igénybe veszi a mi tevékeny együttműködésünket. Arra hív, hogy munkatársai legyünk. Senki nem mondhatja, hogy nem tartozik rá az, hogy Isten és az ő ügye mennyire nyer teret a világban, a mi életünkben.  Az imádság olyan feladat, amelyet lehetőségei és körülményei függvényében mindenki tud teljesíteni. Azt sem mondhatjuk, hogy itt kizárólag csak a papok, szerzetesek feladatáról van szó. A magunk és környezetünk megszentelése kivétel nélkül, minden megkeresztelt ember feladata, tehát a mienk is.
Csupán még egy fontos szempont marad hátra, amit Jézus ránk hagyott ebben az evangéliumi szakaszban és nem árt hangsúlyoznunk, hogy minden amit Istenért teszünk, akár  a mai napon, annyira megtisztelő kitűntetés számunkra, hogy minden jutalmát már eleve önmagában hordja.
Ezért a fontos kikötés: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”   
Ingyenesen kaptuk a imádság eszközét és feladatát. Ingyen kaptuk a meghívást, hogy Isten országának a tagjai és munkatársai legyünk. Végül is Isten ingyenes szeretetéből élünk, így hát ingyenesen is adjuk tovább.


péntek, december 08, 2017

Szeplőtelen Fogantatás



Szeplőtelen fogantatás ünnepén az Egyház az angyal szavával köszönti a boldogságos Szűzanyát: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”.” Az első keresztények az angyali üdvözlet üzenetéből hamar megértették, hogy Ádám áteredő bűne nem vonatkozik Máriára, a Megváltó édesanyjára. E titoknak liturgikus ünneplését 1476-ban a ferences pápa, IV. Sixtus vezette be a római Egyházba. Duns Scotus ferences pap nagyon sokat tett ennek a tanításnak a megalapozásához. 1854. december 8-án IX. Pius pápa, jelentette ki. hittételül Négy évre rá következtek a Szeplőtelen lourdesi megjelenései Szent Bernadettnek.  A Szeplőtelen Szüzet több ország is védőszentjéül választotta, nekünk ferenceseknek különösen is  kedvelt ünnepe.
A mai nap egy újabb adventi nap. Igyekezzünk megtanulni a Szűzanyától, hogy miként keressük Istent, és hogyan mondhatjuk ki az igent az Ő akaratára mindennapi körülményeink között.
 Ennek az üzenetnek és feladatnak a tartalmát Boromeo szent Károly nagyon szépen fogalmazta meg: „Jézus a világba ugyan testi valóságában egyszer jött el,  de hozzánk – ha mi meg nem akadályozzuk – minden órában és minden percben szívesen eljön, hogy szellemi módon lakjék a lelkünkben kegyelmének bőségével.” Az adventi szent időben, ebben a kegyelmi lakás készítésben legyen segítőnk és közbenjárónk a szeplőtelenül fogantatott Boldogságos Szűzanya.

csütörtök, december 07, 2017

Alapvető



Még az építkezésben járatlan is tudja, hogy mennyire fontos a szilárd alap. Jó alapozás nélkül nem számíthatunk arra, hogy tartós lesz az épület.
Mind az Ó-szövetségi olvasmány, mind az evangélium a mondanivaló közlésére a szikla alapot használja hasonlatként.
          Izaiásnál ezt olvassuk: „Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla!” A próféta az Istenben vetett bizalmunkat akarja erősíteni. Ugyanis a jó kapcsolat alapjához hozzátartozik a bizalom. Az Istennel való kapcsolatunkból sem hiányozhat a meggyőződés, hogy Isten a javunkat akarja
Az evangéliumban, Jézus példabeszédében:  „Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette.”
Az Úr Jézus már konkrétabb. Az alaphoz, a lényeghez tartózónak írja le azt, hogy meghallgatjuk a tanítását és az tettekre is váltjuk.
Mindennapi életünkben, a munkahelyen, a társadalomban hányszor keressük jó szándékkal a közös alapot, és ez fontos is. Arról azonban nem feledkezhetünk meg, hogy Krisztusban mi már megtaláltuk a helyes és szilárd alapot. Nekünk erre kellene építenünk, ezt kellene képviselnünk. Ebben benne van az is, hogy keressük a mások javát. Benne van az is, hogy megbecsüljük mások értékeit. Azonban mindezt úgy kell tennünk, hogy nyilvánvaló legyen, hogy a mi alapunk Krisztus. Ez az  alap szilárdnak tűnhet addig amíg minden nyugodt, békés, amíg mindennel egyet értünk, vagy velünk egyet értenek. A jó időjárás sem teszi próbára az épület teherbírását. Az igazság akkor derül ki, mikor az idő viharosra fordul. Ugyanez történik a vallásos életünkben. Amikor nyugalom és harmónia vesz körül, a béke megerőltetés nélkül virágzik bennünk. De amikor krízisbe kerülünk – egy visszautasítás, egy betegség, egy ellentét erkölcsi kérdésben – ekkor derül ki hogy, mennyire  erős a hitünk és a meggyőződésünk. Szent Péter apostol, aki azzal dicsekedett, hogy kitart Jézus mellett: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is" (Mt 26, 33). Azonban kemény úton tanulta meg, hogy nem volt olyan bátor, mint azt elképzelte.  

A mai adventi napon gondolkodjak el, hogy mennyire vagyok képes szembenézni a mindennapi kísértésekkel és akadályokkal, amellyel legtöbbször ott találkozom, ahol az időm nagy része telik? Mennyire tudok kiállni a keresztény értékekért, amikor netán szemem láttára, vagy fülem hallatára megkérdőjelezik?
Ne feledjük, hogy csak a Krisztusra alapozott élet fogja kiállani az élet viharait. És tulajdonképpen ez a próbája építési erőfeszítésinknek.